Mulatságos esetek

A mai bejegyzésem még mindig marad a Nabucconál. Nem itthon történt, még vagy tíz éve, mikor nyáron voltak németországi hakniturnék. Ezek a vállalkozások egy-egy darabot vittek városról városra, legtöbbször szabadtéri színpadokon, meglepően népes közönség előtt. Amúgy a szólisták is meglepően jók voltak sokszor, ebben a Nabuccoban találkoztunk először Ambrogio Maestrivel, aki azóta a Metropolitan ésa Scala rendszeres fellépője. A kisebb szerepeket az állandó tagok vittêk, ők persze messze elmaradtak a világszínvonaltól. Emlékszem olyan Aidára, ahol hatan énekeltük a női kart.

Ebben a Nabuccoban viszont legalább 30 tagú kórus volt, de lehet, hogy megvolt 35 is. Festői, csudaszép környezetben, a rajnavölgyi Loreleynél mutattuk be, aztán mentünk máshová is.

Tehát az első felvonásban ott álltunk valamennyien, mi kóristák, mikor csellel behatoltak -volna- az asszírok, csakhogy a leigázó barbár hadat Abdallo egymagában alakította, nem volt más, hacsak a sofőrt még be nem öltöztették volna, mert erre is volt példa az Aidában. Mi azért meghunyászkodtunk Abdallo előtt, szép önkéntesen megfogtuk azt a láncot, ami elvileg összefűzött minket, bölcsődéseket sétáltattak régen így. Abdallo peckesen vonult be, kardját magasra tartva, talán ez volt az oka, hogy a lépcsőn levonultában elvágódott és kiterült, mint a béka. Nem használtuk ki a helyzetet, nem szabadítottuk ki magunkat, már csak azért se, mert annyira röhögtünk.