Mulatságos esetek
Ott tartottam, hogy a statisztéria oszlopos tagja lettem. Rendkívül sokrétű és változatos volt a feladatkörünk. Egészen magasra vittem,mikor a Kékszakállú harmadik felesége lettem. ("Harmadikat este leltem, békés, bágyadt, barna este").
Nem volt valami nagy szám, egy nagy és nehéz ruhában, nagy és nehéz fejdísszel beálltunk egy takarás mögé, a megfelelő pillanatban pár lépést előrecsoszogtunk, a Kékszakállú egyenként mindannyiunkhoz odajött és pár keresetlen szóval megemlékezett rólunk, aztán Juditot is szépen közénk taszigálta finoman, lement a kortina és "mindig is éjjel lett már". Függöny.
A színpadon körfüggöny volt, amire vetítettek, ezért csak egy adott ponton lehetett bemenni a színpadra, éspedig a rendezői bal oldalon. Én a büfében hangolódtam rá a fellépésre, így mikor hívás volt, a túloldalra kellett átjutnom. A nehéz fejdíszt persze a kezemben fogtam. A legrövidebb utat választottam, azaz átslattyogtam a nagy vetítőfüggöny mögött. Csak mikor a függöny lement a végén, akkor tudtam meg, hogy a három emeletnyi árnyékom, amint vígan kezemben lóbálom a fátylas fejfedőt, pont a vetített könnytó melankolikus képébe rongyolt bele. Nem más világosított fel erről, mint a főrendező, aki toporzékolva dühöngött... Mindenesetre nagyon megtanultam a leckét, bármilyen lámpa vagy vetítő és fólia párosítást látok, rögtön megremeg a lábam...
