Mulatságos esetek

Ez teljesen friss és ropogós történet. Chénier-próbák voltak, délelőtt és este, zenekari, részben jelmezes, fárasztó próbák. Annyit muszáj spoilereznem, hogy érthető legyen a helyzet. A harmadik felvonásban, a tárgyalótermi jelenetben úgy vagyunk rendezve, hogy ülünk a lépcsőkön, illetve előtte a földön. Ez a rendpróbákon tökjól működött is a civil ruhánkban, de a jelmezeink kissé megnehezítették a feltápászkodást. Az ember ráül a szoknyájára, aztán az visszarántja. Nem egyszerű, elhihetitek.

Tehát mikor Chéniert hallgatja ki a közvádló, mi, az istenadta nép azt követeljük, hadd beszéljen. Ennek jegyében Boldi lesétál a pulpitusról közénk és biztatóan fel-felállít közülünk néhányat, na nem fizikailag, akire ránéz és biztató mozdulatot tesz felé, az elkezd felkászálódni. Van aki kecsesen és könnyen kiemelkedik a tömegből,mint Vénusz a habokból, de azért a legtöbben kicsit nehézkesebben tudják ezt megoldani. Így történt, hogy Boldi együttérző arckifejezéssel biztatóan intett egyik kolléganőnek. Ő viszont nem érezte elég felkészültnek magát, úgyhogy először kicsit kimerevedett, aztán szemeit égre emelve és kelletlenül, mondhatni durcásan felállt, amolyan " mért pont engem kellett kiszúrnod" arcot vágva. Na persze mindenki elkezdett kuncogni, maga Boldi is vidámabban fejezte be az áriát, mjnt azt a szituáció indokolta volna.

De ezzel még nem volt vége a dolognak, ugyanis miután részleteiben szépen végigvettük a darabot, utána még egyszer lement a két felvonás, immár egyben. Mikor az ominózus részhez értünk, már az emlék felidézésétől vigyorogtunk, de ahogy Boldi jött lefelé, a kolléganő kissé már mocorgott, készségesen mutatva, hogy mutassanak csak rá, ő igazából szívesen felkel. De Boldi megértően, amolyan tanár bácsisan marasztaló mozdulatot tett, az arcára egészen pontosan fel tudta írni ezt a "maradj csak, ne fáradj"-kifejezést. Ez már persze sok volt a próbák által negszaggatott lelkecskénknek, kitört a harsány kacaj. Szegény Főzene csak nézett, mert ő lemaradt az egész remek pantomim-műsorról a nagy partitúra-bogarádzásban.

Hát így volt, se több, se kevesebb, aki másnak, az maga ésatöbbi.