Ez egy NAGYON pikáns történet, én szóltam!

Nem színházban történt, hanem az Óbudai Társaskörben, ahol az énekkar vállalkozó tagjai évente egyszer koncertet adtak, így megmutatván szólisztikus erényeiket. Ilyenkor az ember olyat is bevállalt, amit amúgy teljes szerep tekintetében nem énekelt volna, lehetett duettezni, sőt, még nagyobb együttest is előadtak olykor ,mint a Rigoletto quattettjét.

Drága kollégámmal, Gézával ugyanezen műből a második felvonásból Gilda és Rigoletto kettősét adtuk elő, plusz én előtte a "kis" áriát (Tutte le feste al tempio). Amikor ez történt, még meglehetősen fiatal voltam, karcsú, hát kitaláltam, hogy a szűzies Gildához fehér ruhát öltök. Kedves kolléganőm, Mária Balogh adott is kölcsön egy csodálatos, mondjuk kevésbé szűziesen testre simuló, de kétségtelenül fehér, attraktív ruhát. Pompásan állt rajtam. Még valami póthajat is újítottam, csodás hosszú szőke fürtöket, gondosan sminkeltem. Aztán ahogy közelgett a koncert kezdete, belebújtam a ruhába és a tükörbe pillantva rémülten láttam, hogy FEKETE bugyi van rajtam. Jól átsötétlett a szűk fehér ruhán.

Halálra rémültem...most mi a fenét csináljak? Ez az egy ruha volt nálam. Vagy felveszem így, és a pódiumon állva láthatom a döbbent pillantásokat... Vagy nem énekelek és hazamegyek, de ez Gézával szemben se lett volna korrekt... Vaaagy... Igen. Meg kell szabadulni az elütő színű fehérneműtől.

Hát nem mondom, hogy életem legkomfortosabb fellépése volt, még szerencse, hogy rajtam kívül senki se tudta, hogy a szép ruha alatt csak harisnyanadrág van, a tudat azért némileg feszélyezett... Azóta minden fellépésre KÉT ruhát viszek és nagyon alaposan átgondolom az apró részleteket... �