Mulatságos esetek
A mai kis csokornak nem én vagyok a hőse, csak elszenvedője, mint röhögő fél. Elég sokat statisztáltam régen a Kerényi Imre által rendezett János vitézben, aminek a harmadik felvonásában tündér(fiú)k voltunk, elég előnytelen világoskék testdressz-nadrágban és világoskék, mindenféle muszlin-fityegőkkel ellátott rövid felsőben, virágkoszorúval a fejünkön. Fő feladatunk az volt, hogy Iluskára és Jancsira ráadjuk a nagy, súlyos királyi palástot és koronát, de ha már ott voltunk, kísérgettük őket ide-oda.
Jancsit leggyakrabban népszerű művészünk alakította, aki szép lírai tenor hangján és deli termetén kívül arról volt közismert, hogy mindig elfelejtette a prózát. Ezt onnan lehetett tudni, hogy ilyenkor teljesen felesleges gesztikulálásba fogott és improvizált. Önkényesen átfogalmazta a szöveget, mi meg majd leestünk a színpadi emelvényről. Mikor Bagó hosszas búcsúzkodás után visszaindul a faluba, többször is megtorpan, először megkérdi: "Jancsi pajtás, aztán nem üzensz semmit haza?" Amire egyszer, kissé összekeverve a műfajokat, a József Attila-versbe kezdett bele Jancsi, "nincsen apám, sem anyám, sem istenem, sem hazám", aztán szerencsére ki tudott jönni ebből a zűrből.
Utolsó visszaszólása Bagónak a következő volt: "Jancsi, add nekem... add nekem a furulyádat." Ez a furulya általában a csizmaszárában volt, és mikor lehajolt érte, odasziszegte nekünk: -Na azt már nem. -Aztán fennhangon persze nagyvonalúan így szólt: -A furulyámat? Néked adom.
Egyszer viszont valahogy elfelejtette magával vinni a furulyát. mi már láttuk, ugyanis ott guggoltunk a lábánál. Kissé halálra váltan váruk, most mi lesz? Lenyúlt a csizmához, kereste a furulyát, kereste... nem volt ott... Ekkor kis tétovázás után felegyenesedett és szokás szerint elmondta: -A furulyámat? Néked adom. Aztán szépen átnyújtotta a semmit. Bagó kissé meghökkent, a nézőtéren enyhe derültség moraja hangzott fel, persze csak azok láthatták, mi történt, akik elég közel ültek. Nem ez volt az egyetlen eset, volt, mikor az öltöztető kétségbeesetten nyújtogatta a kelléket a színpad széléről, aztán valaki, többnyire egy balettos valahogy becsempészte. Hiába, nem könnyű szakma, sok mindenre kell figyelni...
