Valahogy nincs olyan emlékem, hogy karácsonykor kapkodás vagy idegeskedés lett volna nálunk gyerekkoromban. Nem emlékszem arra, hogy lett volna nagytakarítás, bár igaz, egy egyszobás, bár nem kicsi szobás lakásban laktunk négyen. Senki se görcsölt ezen. Karácsonyeste rántott hal volt almakompóttal. Ennyi. Bőven elég volt amúgy. Volt töltött káposzta és mézes krémes, talán zserbó is. Voltak ajándékok, ha nem is olyan drágák, volt szaloncukor a karácsonyfán, a kedvencem a meggyes volt, aminek kicsit puhább volt a belseje. Máig emlékszem arra a fajta szaloncukorra, kék volt a papírja és áttetszettek rajta a kis fenyőágak gyertyával. És a csokifüggelék, ami, akár a csokimikulás, sokkal finomabb volt a táblás csokinál.
A saját kis családom első karácsonyán szembesültem a teljesen más elvárásokkal. Ott voltam a négyhónapos Andrissal és az ő apukája, mikor megérkezett hozzánk Szenteste délutánján, ingerülten porszívót fogott, mert elégedetlen volt. Ő amúgy kész pendlizésben volt akkor, nálunk kezdett, aztán rohant a szüleihez, ahol a két nagyobb gyerekével gyújtottak gyertyát, aztán haza, abba az otthonba, ahol akkor még ő is lakott. elég zűrös időszak volt, zűrös kapcsolatokkal és viszonyokkal. Szégyelltem magam akkor és amúgy még jó darabig megpróbáltam megfelelni az elvárásoknak. Ebből kerekedett aztán életünk alighanem legrémesebb karácsonya, a 2004.-es, erre nem is térek ki, nagyjából túltettem magam az akkor történteken.
Voltak azok a karácsonyok, mikor megpróbáltam mindent az elvárások szerint tenni, takarítás, sütés-főzés, fadíszítés, mikor a kicsiket édesapjuk elvitte pásztorjátékra, ajándékcsomagolás. Valljuk be, én nem kertelek: sose voltam minta-háziasszony. Amit muszáj, azt megcsinálom, de van, amikor nem tudom magam rávenni a nagytakarításra. Már évek óta apránként csinálom, mondjuk egyik nap kipucolom a fürdőszobát, mellékhelyiséget, a konyhát idén például két napig is csináltam, mert az elszívó, a hűtők tetejét, a grillsütőt, mindent totál lezsírtalanítottam -minden ideérkező feláll egy székre és megnézi!, kötelező! - és így voltaképpen nem tűnik legyőzhetetlen akadálynak a takarítás. Ami nem fér bele, azt simán elengedem.És a férjem is, szegény kénytelen volt idővel beletörődni és a magas igényeit leadni. Így is elkészül minden, és ha nem, akkor elkészül majd 25-én vagy 26-án, semmi pánik.
Ja és az ajándékok! Az is egyre jobban megy. Volt, amikor kétségbeesetten rohangáltam az utolsó napokban, mert valami még hiányzott. Most például Laurának nem tudtuk megvenni, mert annyit dolgozott, hogy nem ért rá eljönni, hogy közösen megvegyük, de sebaj, megbeszéltük, elegyünk a két ünnep között. Kap így is valami apróbbat,
Szóval, így 23-án este elég jól állok, a lakás tűrhető állapotban, ami hátravan, azt holnap félóra alatt megcsinálom, maradt a töltött káposzta, amit ma akartam főzni, de elfelejtettem a húst kivenni a fagyasztóból, azt reggel odateszem, megsütöm a kenyeret, Laura a bejglit és a zserbót, a harcsapaprikáshoz nem túrós csusza lesz, hanem sztrapacska, az is egyszerűbb. Arra gondolok, hogy eljön az is, mikor magunkban leszünk, mert mindenki a saját családjával ünnepel, de ha egyelőre nem is, akkor is, egyre több kéz végzi a tennivalókat.
Hát így. Holnap lesz a nagy nap. És idén remekül megálltam, hogy beszóljak azoknak, akik már december elején feldíszítették a karácsonyfát, ezt is megtanultam elengedni, ráhagyni mindenkire, ha neki úgy jó, csinálja. Nálunk fadíszítés mindig 24-én délután van, és Vízkeresztig marad, bár volt már, hogy nem értem rá, akkor sincs tragédia, leszedtem később. Fontosak az ünnepek, fontosak a szokások, de egy biztos, nem kell miattuk feláldozni a békét, a jó érzést, mert akkor bizony csak a keserűség marad, a hullafáradt, ingerült anya, megszeppent gyerekek, feszültség... Nekem is eltartott egy darabig, míg megtanultam és elfogadtattam itthon, de tény, hogy mostanra jutottam el odáig, hogy elfogadom a Karácsonyt úgy, ahogy sikerül.
És akkor tuti biztos jól fog sikerülni.
