Van egy oldal a Facebookon -van több is, csak minősíthetetlen értelmi színvonalon - ahol gödiek osztják meg egymással a hasznos információkat, segítséget kérnek, szóval,amolyan közszolgálati  oldal. Legutóbb egy olyan hölgy írt, aki a családjával szeretne Gödre költözni, és kérte, írjanak véleményeket pozitív és negatív tapasztalatokról is. Én nem vagyok tagja ennek a csoportnak, csak néha olvasom, jobb is, mert voltak olyan kommentek, amikre csak elég ingerülten tudtam volna válaszolni. De elhatároztam, hogy a saját tapasztalataimat megírom külön, aki akarja, hasznát veszi.

  Először is, első találkozásom Göddel kisgyerek koromra tehető. Egy kedves szomszéd család a nagymamámék házában hívott meg minket a kis hétvégi telkükre, persze nem ottalvós buli volt, néhány fekete-fehér képen kívül néhány homályos emlékem is maradt. Utána évekig, mikor a nagymamámnál jártam, aki az Oktogonnál lakott -akkoriban November 7.térnek hívták - elnéztem a Nyugati felé és tudtam, hogy onnan vezet az út a Messzi Vidékre. Milyen mulatságos, hogy ma ott jövök-megyek nap mint nap. Persze ez a hétvégi telek csak egy kis faházzal volt ellátva, homokos talajra emlékszem, ez stimmel is, nálunk is ilyen van a kertben.

  Később többször átrobogtunk itt, a Dunakanyarba tartva, Börzsönybe mentünk kirándulni, kisvasutaztunk, egyszer még Vácott le is szálltunk a vonatról és besétáltunk, megnéztük a főteret, Dunapartot. Mikor aztán házat kerestünk az agglomerációban, rengeteg helyen jártunk. Néztünk házat Pátyon, Érden, Dunakeszin. Göd mellett leginkább az szólt, hogy a vasúti közlekedés előnyös, mondjuk Pátyhoz képest, ahová csak busszal lehet eljutni.Tetszett a környezet is, emlékszem egy alkalomra, mikor autóval jöttünk ki, egy ingatlanközvetítőhöz mentünk először -mit ad Isten, a tulajdonos családnak az egyik gyermeke Laura osztálytársa lett később, a másik pedig Attiláé, nos,ekkor úgy éreztem, iszonyú messze jöttünk Pesttől. Jöttünk aztán vonattal is, már ezt a házat néztük,akkor meg az állomástól való távolságot sokalltam.

  Amikor aztán már ide költöztünk, lassanként megváltoztak a viszonyok a fejemben. Emlékszem, mikor először jártam bent Budapesten,mint vidéki,milyen furcsa volt, hogy nincs otthonom a városban. A vonat látványa, amikor sétáltunk az akkor kisbaba Attilával,megnyugtató volt, a tudat, hogy bármikor félóra alatt beutazhatok.Ezek voltak az elszakadás érzelmi nehézségei. Akkoriban infrastruktúra szempontjából sem volt még olyan szerencsés a terület, mint azóta. Egyetlen nagyobb élelmiszerbolt volt, a gödi állomástól nem messze egy Penny. Nem volt még zónázó vonat, emlékeim szerint gyorsított sem. Hétvégenként csak óránként jártak a szerelvények. Az utcánknak nem volt burkolata, nem volt csatorna.

 Azóta egyrészt az összes szupermarket épített a közelben, olyan is, ami akkoriban még nem is volt jelen Magyarországon, most már válogathatunk a bevásárlás ügyében bátran.  Az utcánk,és több környékbeli utca is, burkolatot kapott, megépült a csatorna. A közlekedés fokozatosan javult, bár volt néhány sötét hónap, mikor a Vác és Göd közötti szakaszt újították fel és naponta egyszer elszakították vagy a felsővezetéket vagy a biztosítóberendezés kábelét, na erre az időszakra nem szívesen emlékszem. Viszont, mikor végre megfogadták az okosabbak tanácsait, akkor egészen frenetikus lett a menetrend, mert a zónázó megállt Gödig mindenhol, így gyakorlatilag egy megállással tudtam bejutni a Nyugatiba. Nem bántam volna, ha ez így marad, de tudom, pofátlanság részemről... Először bejött az az újítás, hogy hétvégén is félóránként közlekednek a vonatok, akkor már csak azt kértem a sorstól, hogy legyen a 21:48-as és a 22:48-as között egy járat, mert sokszor vártam csaknem egy órát, mikor nem értem el a korábbit. Ez is meglett, jó egy éve. Igaz, hogy az indulási időpontok állandóan kúsznak fel,mint az infláció, ideköltözésünkkor minden óra 30. és 0.percében jöttek a vonatok,most már épp negyed órát csúszott a menetrend.

 Na szóval, megszoktam az ingázást is, ez volt az egyik legnagyobb változás az életemben, hiszen évekig laktam gyalogosan 10 percnyire az Operától. Ha csak lehet, mindig hazajövök, ha két szolgálat van egy nap, mert még egy itthon töltött óra is jobb, mint bent kicsapva kóborolni a városban. Volt aztán az az időszak, mikor itthon voltam gyeden, először Attilával, aztán Anitával. Jártunk bölcsibe,ami közel van az állomáshoz, a kicsik, mikor délelőtt kint vannak az udvaron, minden egyes vonatnak ujjonganak,lógnak a kerítésen. Azóta épült másik is a közben felhúzott lakóparkban. Jártunk óvodába, mikor Attilát ebéd után haza kellett hozni, mivel én itthon voltam a kistesójával, toltam a babakocsit a jó 1 km-re lévő ovihoz, akár hóban is, hazafelé pedig a helyi buszjárattal jöttünk. Jártunk aztán már mindkettővel biciklivel, eleinte mi, felnőttek vittük Anitát gyerekülésben, de már 5-6 éves korában egyedül is tudott tekerni, persze néha a frászt hozta rám, mert vagy befékezett előttem, vagy bekanyorodott elém. Amúgy Göd egyik nagy előnye, hogy még a hozzám hasonló gyakorlatlan kerékpáros is aránylag nyugodtan közlekedhet, bár az utóbbi időben megszaporodtak a terepjárós hölgyek, ezt már említettem is a vezetésről szóló posztomban...  Mind a négy gyerekünk az alsó tagozatot végezte a Németh László általános iskolában, ötödiktől a váci Piaristákhoz járnak, kivéve Andrist, akit nem vettek fel a rossz bizonyítványa miatt. Ez elég vicces annak tudatában, hogy éppen most kapott kitüntetéses Bsc diplomát a Pázmány egyetem információs technológiai és bionika karán. De hát ilyen az oktatás, mint tudjuk. Ennek az iskolának azért sok jó oldalát tudom felsorolni, például a hatalmas udvart, ami Pesten például óriási luxus lenne, amit Sanyi bácsi, az azóta nyugdíjba vonult tesitanár fagyos időkben fellocsolt , módszeresen hízlalva a jeget és jégpályát varázsolt a gyerekeknek. Az iskolában van mindenféle művészeti oktatás, bár őszintén szólva én a zeneiskolára eléggé ki vagyok bukva, az én gyerekkoromban azért, emlékeim szerint, magasabb volt a színvonal.

  És a lényeg: maga a környezet. Az erkély, hol jó időben ebédelni lehet, ahova ki lehet ülni kávézni.A kert, ahol a gyerekeknek kisebb korukban kint volt nyaranta a felfújható medence és a trambulin. Ahol nagy családi összejöveteleket lehet tartani, bográcsozni és grillezni.  A Duna-part, ahol nyaranta nagy élet van, lehet fürödni, mert tiszta a víz, és kellemesen hűvös a nagy hőségben, bár a köveken mezítláb sétálni nem élmény, ott a csárda, ahol lehet halat enni, meg egyébként is, rendes, bár kommersz konyha van, lehet sörözni és koktélozni, van játszótér a gyerekeknek, van minden nyáron görög nap, amikor görög ételek és görög zene és tánc a kínálat. A Feneketlen tó, de még inkább mögötte a Homok-sziget, a természetes part, a bicikliút, mindkét irányban, Dunakeszi és a Dunakanyar felé is. A Sződliget és Göd határán folyó Sződ-Rákos patak partja, és a horgásztó, ami olyan festői, hogy a National Geographicnál is díjnyertes képek készültek itt -én is állandóan odajárok, részint feltöltődni, részint fotózni. A rengeteg madár az ártéren, már kétszer is láttam kócsagot,meséltek jégmadárról is és rengeteg kis énekesmadár, a pipacsmezők nyár elején, a kikericsek ősszel. Hogy Vácról a komppal át lehet menni Tahiba és a Szentendrei szigeten biciklizni, sajnos a felsőgödi strandtól induló kis komp megszűnt, de a remény hal meg utoljára... A nagymarosi komp, a Börzsöny, az Ipolyság, ami mind könnyen elérhető...Szóval kincsesbánya ez a hely.

   És ha én mondom, akinél kevés urbánusabb volt, hogy nem probléma a vidéki élet, az ingázás, bár néha persze azért fárasztó, akkor elhiheti bárki.