Mulatságos esetek

Ez a baki nem is régen történt, bár még az Operaházban, bezárás előtt. A Faustot mutattuk be Znaniecki rendezésében. A harmadik felvonás nagy jelenete, mikor visszatérnek a katonák a háborúból. Diadalittasan szól a katonakórus, de a rendező közben megmutatja a fonák oldalt is, kirakodják fekete hullazsákokban az elesetteket, és az ünneplő tömeg mögött a gyászoló nők fekete ruhában, kisírt szemű festéssel siratják férjüket, fiukat.

Viszont egy-két zsáktól eltekintve, amit kinyitnak és ezért valódi táncosok vannak bennük, a legtöbb konkrétan lufikkal volt megtöltve. Szerencsére még nem élesben történt, hogy az egyik zsákból elszabadult egy lufi, el kellett kapni és visszagyömöszölni, persze nem kis derültséget okozott mindez a gyászoló özvegyek között.

Ugyanezen özvegyek Valentin halála után kint maradnak a függöny előtt, immár szándékosan, itt éneklik el a boszorkányszombat első néhány frázisát, aztán fájdalmukban megzavarodva lerángatják magukról a gyászruhát, ami egy hosszú ujjú póló és egy hosszú gumis derekú szoknya, alatta már ott van az utolsó jelenetben viselt fehér, koszos, rongyos jelmez, amit mint elmegyógyintézeti ápoltak viselünk.

Elég kevés idő van erre az őrjöngő vetkőzésre, ráadásul a fekete, szűk póló rátapadt az alatta lévő rétegre, és így sikeresen lehúztam magamról a kettőt együtt. Ott álltam felül egy szál melltartóban,a függöny előtt, és ez már előadás volt, sok-sok nézővel. Persze halálra rémültem, visszaöltözni esélyem sem volt, szerencsére ezután nem sokkal szétnyílik a függöny és mi hátrarohanunk. Ez esetben viszont magam elé szorítva a levett ruhadarabokat, továbbra is arccal előre szépen hátrasasszéztam és elegáns oldalazó léptekkel az első lehetőségnél elhagytam a színpadot. Ezzel voltaképpen a legrosszabbon túl is vagyok, hiszen kinek nincsenek olyan rémálmai, hogy egyszer csak ott áll egy tömegben alulöltözötten. Nekem ez megvolt! Ezek után mitől féljek?