Olyan mázlista voltam, hogy ahogy bekerültem az énekkarba, máris egy olyan darabban találtam magam, ami utazott. Ez a Végzet hatalma felújítás volt, Mikó rendezésében, Gardelli vezényelt, Tokody Ilona, Kelen Péter és Kovács Pál voltak a főszereplők,  olyan nevek szerepeltek még a listán, mint Polgár László, Bordás György, Gémes Katalin. Ez volt az első szereposztás emlékeim szerint. Nagy élmény volt nekem, mint friss énekesnek, hiszen már az Operában dolgoztam pár éve, de csak némán. Teljesen új érzés volt, hogy a hangomat is hallathatom a világot jelentő deszkákon.

  Nos, hát már nyáron lett volna egy utazás Angliába, de az mindjárt kútba is esett. Ezzel azt is megtanultam, hogy a turné csak akkor biztos, ha már visszajöttél. De a szeptember eleji görögotszági út előtt semmi akadály nem mutatkozott. Őszintén szólva én egy otthonülő típus voltam, életemben talán kétszer jártam előtte külföldön, mindkétszer Bécsben. Ez is új élmény volt akkoriban, az utazás, bár még szigorúan korlátozott valutát lehetett váltani, legalább nekiindulhattunk. Az első utunk az ominózus 1988 november 7.-i rohamra datálódik, ez is megér egy külön posztot... Mindenesetre ez volt az első repülőutam és az első hosszabb külföldi tartózkodásom. Elég izgalmas dolog volt megérkezni egy déli fővárosba, emlékszem, nagyon meleg volt és a buszon,amivel a városba vittek minket, valami görög zene szólt.. A mi szállodánk az Omonia tér torkolatában volt, ezen az úton ez volt a rosszabb szálloda, bár, mivel én teljesen új voltam ebben a műfajban, nem érzékeltem különösebben. Azt hiszem, még tévé sem volt, csak rádió, azt értelemszerűen nem nagyon használtuk. Fülöp Évivel laktam együtt, aki velem egyidőben lett az énekkar tagja. 

  Ami jól kifejezi, mennyire nem tudtam, milyen egy külföldi út, elmesélhetem, hogy egy darab nagy sonkakonzervet vásároltam és vittem magammal. Akkoriban igen szerettem ezeket a furcsa, legömbölyített háromszög alakú konzerveket, amikben a hús jó kis aszpikba ágyazva várakozott. Amúgy meg mindegy is volt, mert ugyanúgy vittem haza, ahogy elhoztam. Azt tudom, hogy a fele napidíjat dollárban kaptuk, éspedig körülbelül 100 dollárt és ugyanennyinek megfelelő drachmát. Én az ott töltött egy hét alatt összesen egyszer vettem magamnak az utcán ételt, egy souvlaki nevezetű dolgot, ami eléggé hasonlított a ma kapható giroszhoz és egy süteményt, amit ránézésre piskótafélének néztem, de mikor a kezembe nyomták, meglepően súlyos volt a mézes sziruptól, amivel át volt itatva és ánizzsal volt ízesítve. De mondom, annyira tapasztalatlan voltam, hogy egyébként a szállodai reggeliből éltem, illetve nagyon élveztem, hogy az áruház nagy szupermarketjében mennyire más cikkeket lehet kapni, mint nálunk. Amúgy ez azóta is  a kedvenc felfedeznivalóm mindenhol, a helyi élelmiszerboltok kínálata. 

 De mivel a város központjában voltunk, bárhová simán eljutottunk. Nagyon élveztem az óvárosban, a Plakán mászkálni, a piacon bóklászni, elmentem a Parlamenthez, megnéztem az őrségváltást. A Pantheon csalódást okozott, mert a várthoz képest kicsi volt és vacak -elnézést a klasszika rajongóitól. Egyszer pár kollégához csatlakoztam, akik a tengerpartra mentek strandolni, sikerült is szép, egyenletes piros színt öltenem.  Erről a kirándulásról még az az emlékem, hogy az egyik kolléga egy műanyag széket vitt be a vízbe, azon ült úgy, hogy csaknem nyakig ellepje a víz és tengeri kavicsokkal hajigált.

  Amúgy meg átjártunk a másik szállodába, ahol a zenekar és az énekesek laktak. Trolival kellett menni, pont olyan járművel, mint amik nálunk is közlekedtek, a régi orosz -vagy szovjet inkább - típussal. A tetőn volt egy medence, mi simán besétáltunk a portán, fel a lifttel, aztán ott strandoltunk. Összesen kettő Végzet hatalma előadás volt, és két Pillangókisasszony, amiben nem dolgoztam, bár ha minden igaz, a próbát megnéztem. Többen is elmentünk a busszal, olyan kollégák, akik nem működtek a darabban.  A próba végén többen elindultunk gyalog hazafelé, keresztül a Plakán, de mivel a többiek állandóan megálltak a kis üzletek kínálatát nézegetni, otthagytam őket és nekivágtam egyedül. Azért ez nem volt jó ötlet, mert bár nem lett semmi bajom, elég furcsán néztek rám, ahogy éjszaka magányosan, félig-meddig futólépésben vágok keresztül fél Athénen.

  Elvittek minket egy kirándulásra is, ahogy ilyenkor gyakran előfordul. Sounionba mentünk, megnéztük a Poszeidón-templomot, és egy strandon kötöttünk ki. Mikor visszagondolok erre az első külföldi utamr, megüt a guta, hogy a mai eszemmel mennyi mindent megnéznék még, amit akkor kihagytam és mennyi képet készítenék!  Összesen egy darab képem maradt Athénből. Persze, akkor még nem volt digitális fényképezőgép, és legfőképpen okostelefon, ami ma annyira megkönnyíti, hogy az ember dokumentálja a vele történteket.

  Amikor haza indultunk, már az összes drachmámat elvertem, jobbára persze hülyeségekre, úgyhogy nem volt nálam egy fitying sem. Rémlik, hogy a szállodából is el kellett jönnünk, és a gép haza csak estefelé indult. Úgyhogy mikor végre beszálltunk a repülőbe én már olyan, de olyan éhes voltam, hogy csillagokat láttam. Na és akkor kigurult a gép a kifutópálya végébe és ott megállt. Becsszó, nem hazudok, úgy szálltak fel-le a gépek, mint a sáskajárás, egyszerűen nem kaptunk felszállási engedélyt. Az biztos, hogy az előrejelzés szerint már meg kellett volna érkeznünk Budapestre, mikor még fel se szálltunk. De végül csak megérkeztünk, engem a húgom várt, akinek meg ez volt élete első olyan munkanapja, mikor már nem iskolai gyakorlaton, hanem valódi munkahelyen dolgozott. Szegényke kicsit gyökeret eresztett, mivel ő az eredetileg meghatározott érkezési időre ment ki a repülőtérre, hát mondhatom, hogy életében nem várt rám összesen annyit, mint akkor. Azért később ezeket visszaadta, jó párszor mentünk együtt kocsival a szüleinkhez, vagy például Pandorfba, olyan nem volt, hogy ne vártam volna rá minimum negyedórát, de előfordult, hogy pontosan lemásolta ezt az athéni esetet és még el se indult otthonról, mikor én már vártam a megbeszélt helyen...

   A napidíjam másik felét meg az akkor még létező Intertourist boltok egyikében vertem el... ó, a szép felelőtlenség, mikor az ember nyugodt szívvel csinálhatott ilyen hülyeségeket...farmernadrágra meg Milka csokira költeni a gázsit...