Valamikor a születésnapom közeledtével támadt az az ötletem -ami azt illeti,az ötlet csaknem ihlet-számba ment - , hogy visszamenjek azokra a helyekre, ahol életem során laktam és felidézzem az ezekhez fűződő emlékeimet.   Kiderült, hogy ez valóban izgalmas és meglehetősen nehezen végrehajtható küldetés, volt, ahova csak Andris testőrségével mertem elmenni -aztán nem volt semmi riasztó -,  és volt, amire nehezen szántam rá magamat.  De aztán, "lassan járj,lassan is végzel" jelszó alatt  csak-csak a végére jártam.Nos, itt van az emlékcsokor,két színben. Mármint a régi, fekete-fehér,kifakult emlékek felfrissítve, digitalizálva az újraélés segítségével.

   1. Első fejezet  : Kőris utca     

 (alfejezet :  Népköztársaság útja )

A nagyszüleim lakásába vittek haza  a kórházból, a nyolcadik kerületi Kőris utcába. Ez a ház, akárcsak a többi a környéken úgy nézett ki,hogy egymás mellett voltak a lakások ajtajai, amik egy hosszú konyhába vezettek, egy árva mosogató volt ezekben a konyhákban, hideg vízzel, villanytűzhely. A konyhából mindjárt egy kb 20 négyzetméteres szoba nyílt, cserépkályhával. Ebben laktunk öten: a nagyszüleim, a szüleim és én.  Wc az udvar sarkában, a hátsó lépcsőház mellett, volt a földszinti lakásokra emlékeim szerint talán négy kis fülke, sötét,egy nagyjából 25-ös égővel megvilágított kis helység. Én gyerek voltam,tehát nem volt akkora probléma nekem, hogy  lavórban fürdettek, de belegondolva, hogy a nagyszüleim egész életüket így élték le...  Hááát...  

  Amúgy nekem nagyon vadregényes volt sok szempontból ez a ház. Az udvaron, a lakások előtt minikertecskék voltak, a miénkben hortenzia és kerti pletyka nyílt. Az egyik lakás előtt, ahol az agglegény Zoli bácsi lakott, egy nagy szőlőtőke élt, annak az óriásira nőtt lombja mindenféle támasztékokon beárnyékolta a függőfolyosók közti tér felét. Tehát egy vadszőlő-mennyezet volt a földszint és az emelet között.  Az udvar közepén a köveket moha lepte, zöld volt ez a kövezet és csúszós. Jó párszor lenyúztam a térdemet, mikor elestem rajta. Mert ott volt a poroló,ami az egyetlen játékszer volt, azt se nagyon használhattam, mint korlátot és mászókát, mert féltettek,és azonnal rám szóltak, hogy jöjjek le, ha esetleg felmásztam volna rá.

  A kapualjból nyílt a pince,aminek nem csak lomtár funkciója volt,ott tartották a tüzelőt. Emlékeim szerint a mi lakásunkban leginkább fekete,fényes szénrögökkel fűtöttek, emlékszem vékonyra hasogatott gyújtósra is. A pincébe csakis erőszakkal lehetett volna lekényszeríteni, annyira félelmetes volt nekem, hol volt akkor még a horrorfilm-mániám ?! Viszont szerettem felszökni az emeletre,felülről csodálni a szőlőlevelek szőnyegét.

  Óvodába a Csobánc utcába jártam,homályos emlékeim vannak, főleg,hogy belém tömték az egresszószt és a tökfőzeléket, mindig újra,én meg mindig újra vissza is adtam félig feldolgozott állapotban.  Ilyenkor aztán a dadus hazakísért, mondván hogy beteg vagyok. Szerintem nagyon jól tudták, hogy nem, de akkoriban ez volt: ha nem szeretted,akkor is meg kellett enni, ha kellett,erőszakkal is megetettek. Bizonyára innen ered, hogy én sose forszíroztam, hogy a gyerekeim megegyenek valamit, amit nem akarnak. Ilyen mázlisták, az én káromon jutottak előnyhöz. 

   Az anyai nagymamám és nagypapám az Oktogon mellett laktak, az Andrássy út 55-ben, illetve,pardon, Népköztársaság útja 55, és a November 7.tér mellett.  Magas emeletek voltak ebben a házban, kicsit töredezett rózsaszín márványlépcsők. A nagymamámék lakása egy leválasztott kis része lehetett a szomszédos nagy, három vagy négyszobás lakásnak. Voltaképpen az övék volt az egyetlen ilyen az emeleten.  Persze be-bejutottam a szomszédokhoz, nagymamám mindenkivel jóban volt, rajongtak érte, volt valami a személyiségében, a kommunikációs készségében,  amivel megfőzött mindenkit. Messze a tanultságának megfelelő fölött volt az intelligenciája is. Na szóval, odáig voltam ezekért az óriási lakásokért. Sokáig álmodtam is ilyesmit, hogy egy ilyenben lakom és felfedezek egy kis ajtót,ami további szobákra nyílik - ó, de szerettem ezt az álmot!  És ebben a házban lehetett például olyan érdekfeszítő dolgokat játszani, mint Beával, az unokatestvéremmel  madzagokat összekötni és megpróbálni lelógatni a harmadik emeletről a földszintig.  Nagyon szerettem a nagymamámnál lenni, volt neki egy nagy tükrös öltözőasztala, aminek az üvegtetejű polca tele volt érdekes dolgokkal. Mint például gombok, púder, csipeszek,hajhálók és egyéb abajgatnivaló.  A konyháját is nagyon szerettem,ahol télen egy régimódi sparherddel fűtött, és mindennek valami különleges, csak őhozzá köthető íze volt.   

  Ja és szombat délutánonként mentünk menyasszonyokat lesni,hiszen ott van még most is a házasságkötő terem. Nyaranta a Hunyadi téri játszótérre mentünk és a csarnokba bevásárolni, és a Ligetbe,ahol a tó kis zsilipjénél szalamadrát és ebihalat lehetett fogni.És a Margitszigetre, ahol a körlocsoló alatt lehetett pancsolni. Persze előreszaladtam az időben,mert ez később volt, hiszen 6 éves koromban elköltöztünk Budapestről.

   2. fejezet  :  Ajka 

Még a húgom is abba az egyszobás,komfort nélküli lakásba született. Emlékszem,általában este kezdett el ordítani,mikor mindenki a tévét akarta nézni, anyukánk fel-alá sétált vele azon a négy lépésnyi helyen, ami erre lehetőséget adott.  A konyhában ugyanis nem volt fűtés,oda nem mehetett ki vele. No de még féléves se volt Ági, mikor  elköltöztünk Ajkára.  Ennek is szép kis története van, a szüleim ugyanis szorgalmasan gyűjtötték a pénzt és be is fizettek egy épülő társasházi lakásra Zugligetben -nem kis szó volt ez '70-ben- , csakhogy édesapám időközben összerúgta a port a főnökeivel a munkahelyén, és Ajkára,egy új telephelyre helyeztette magát.  Tehát, kivették a pénzt a zugligeti projektből és egy ajkai tanácsi lakásra fizettek belőle -plusz a teljes berendezésre.

   Ez viszont komoly  minőségi változás volt, hiszen egy szép, tágas, két szoba-hallos, összkomfortos lakásunk lett. Annyi hátránnyal,hogy nagymamák nélkül maradtunk, ennek főleg később volt jelentősége,mikor apukám megint csak konfliktusba került és először Veszprémbe, majd vissza Budapestre ment dolgozni, értelemszerűen vissza is költözött a Kőris utcába és hétvégente jött le Ajkára.  Tehát ebből az Ajkán töltött három évből nagyjából az az élményem maradt, hogy leginkább hárman vagyunk lányok.  Épp ezért hamar önállósodnom is kellett. Elsőben még eljöttek értem az iskolába, de mikor anyukám már dolgozott és Ági bölcsődés lett, ő reggel korán elment,és én egyedül mentem az iskolába. Azaz mégsem, mert ahogy kihúzta a lábát otthonról, én is szépen vettem a cókmókomat, és átmentem a másik lépcsőházban lakó osztálytársnőmhöz, és aztán kettesben indultunk a kis táskával a hátunkon. Ami amúgy nem evidencia:  mentem haza az iskolából táska nélkül. 

  Egy alkalommal pedig,mikor távozni óhajtottam, kiderült, hogy anyukám bezárta valamiért az ajtót, ami nem lett volna baj, ha nem vesztem el a kulcsomat. Így viszont rövid töprengés után rájöttem, hogy rab vagyok és éktelen pánikba estem. Telefonunk nem volt, tehát kiálltam a nyitott konyhaablakba sírni, jó hangosan, színpadiasan.  Mivel ez vidéki város, nem kellett két-három percnél többet vonyítanom, a szemben álló házból egy néni megkérdezte, mi bajom.  Én meg elnyüszítettem, hogy " a zanyukám bezárt, Adamovits Ferencné, a kórházban dolgozik, tessék neki telefonálniiii..."  Úgyhogy mire anyu beért a munkahelyére, miután Ágit elzsuppolta a bölcsibe, már égtek a vonalak, hogy azonnal menjen haza és engedje ki a szegény elzárt gyermeket.  Némi múlandó hírnévre is szert tettünk ezáltal a környéken.

   Ajka már a nyugati országrészben van, és ráadásul bányászváros is, ezért aztán voltak bizonyos privilégiumok. Például lehetett kapni Besdorp kakaót, amit még Pesten se, meg banános italport. Na és fogni lehetett az osztrák tévét. Nem semmi, ugye? Esténként, vacsora mellett a Bewitched című sorozatot néztük németül, anyukám a középiskolai némettudásával nagyjából elmesélte nekem, miről van szó. Én optimistán próbáltam is varázsolni, mint a filmbeli jó boszorkányok,és sose adtam fel,hogy egyszer majdcsak sikerül.

   Ami meg a legszuperebb volt nekem, Ajkán van egy üveggyár. Az iskolával  el is vittek gyárlátogatásra, láttam,hogy készülnek a fújt üvegtárgyak, láttam, hogy csiszolják a mintákat a kristálypoharakba.  És a Torna patak,ami az üveggyár mellett is elcsordogál, az iskola mögötti füves területnél tett egy nagy kanyart, kimosva a partot és  a partra mosva sok-sok színes üvegtömböt,ami nyilván selejtként keletkezett. Na ezeket mi kiszedegettük és a zsebem állandóan tele volt a "drágakövekkel".

  A házunkkal szemben akkor még egy rét volt,sok-sok vadvirággal. Amennyire ismerem ezeket, annak a 90 százaléka Ajkáról származik, az ottani,vidéki barátnőimtől. Ott játszottunk sokat és beszöktünk a templomkertbe nárciszt lopni. Mikor Ági óvodás lett, és én harmadik osztályos, már előfordult, hogy én vittem el az óvodába. Lehet, hogy ez durván hangzik, 8 és fél, 9 éves gyerekként egy háromévesről felelni, de egyikünknek sem lett baja. Óvodába menet mindig,minden áldott nap a  Kiskakas gyémánt félkrajcárját kellett mesélnem neki,mondhatom, azóta se kedvencem ez a mese.

.  Aztán megtörtént a családegyesítés, amin a szüleim már egy ideje munkálkodtak:  el kellett cserélni az ajkai lakást egy budapestire. ami nem egy egyszerű ügy, de végül sikerült és harmadik iskolai évem vége előtt nem sokkal így kerültünk Kőbányára.