Hogy a mai eset részben érthető legyen,vissza kell mennem két héttel korábbra. Amikor is Andris hétvégén a Magas Tátrába ment kirándulni, vasárnap késő este,éjjel ért haza. Úgy volt, hogy a Blahára ér éjfél körül,hazajön az utolsó vonattal,mondta. Aztán felhívott este 11 körül, hogy az M2-esen jönnek, ki tudok-e menni elé a lehajtóhoz. El sem tudtam képzelni, hogy akar ott kiszállni, hacsak le nem térnek a busszal, de elindultam, vittem a telefont,hogy majd hívjon.Hívott is,mondva,hogy még Kisvácnál vannak,legalább 10 perc lesz, míg ideér, de ezzel a telefonom, aminek gyengélkedik az akkumulátora, le is merült. Szóval,ott álltam Göd határában, az autópálya lehajtójánál, elérhetetlenül és telefonálásra képtelenül,.egyre kétségbeesettebben. Próbáltam bekapcsolni a telefont, de mindig újra lemerült, egyszer sikerült még előbb felhívnom a gyermeket, aki a pár másodpercet arra használta ki, hogy szemrehányást tegyen, hogy nem tud elérni,aztán megint megszakadt a kapcsolat. Vagy hatszor keresztülhajtottam a felüljárón oda-vissza, kezemet tördelve és egyre idegesebben, aztán végül rájöttem, hogy ennek így semmi értelme, hazajöttem. Itthon már várt az a Messenger-üzenet, hogy mégis a régi kettesen jöttek direkt az ő kedvéért és az Autópihenőnél teszik ki... Mint kiderült, el is száguldottam mellette a vasútállomásnál,ahol ő becsületesen várt, mert nem tartotta korrektnek,hogy hazajöjjön,miközben én a jó ég tudja, hol keresem.
Na szóval,mikor ma elmentem Turandot-próbára, azzal indultam el, hogy nem kell a powerbank, mert csak jövök és megyek, minden fel van töltve. Ez volt az első rossz döntésem.1-es szabály: soha ne indulj el töltő és powerbank nélkül, 1/b, cseréltesd ki azt a redvás akkumulátort, ami állandóan szórakozik. Lemerül, aha, aztán mikor ráteszem a töltőre, akkor 55%-ot mutat... nakabbe.
A Turandottal relative hamar végeztünk,itt jött a 2-es számú rossz döntés: miszerint most van időm,lemenni a Margitszigetre, kisétálni a szárazon maradt részen, ami általában víz alatt van,micsoda buli. 2-es szabály: ahogy már a rakpartos kalandomból is tudható, a próba és a fényképvadászat összekeverése nem szerencsés ötlet, az nem szokott jól elsülni. Tehát, ha próba van, nincs kalandozás!
Leandalogtam,lemásztam a meredek parton, kiegyensúlyoztam a köveken a sziget mostani legdélibb pontjára, készítettem is vagy két képet, aztán lemerült a telefon,lásd mint fent. A kamera programban különösen szeret kimúlni. Mindegy, vissza a Nyugatihoz, gondoltam, bemegyek venni egy-két dolgot, ugyan 17:27 volt, de gondoltam, hipp-hopp összeszedem,ami kell és elérem a 45-ös vonatot. Csakhogy az automata kasszánál nem volt szatyor, nálam meg nem volt semmi,amibe a vásárolt dolgokat tehettem volna, tehát átmentem egy tetű lassú pénztárba, ahol a teljesen alkalmatlan, de legalább goromba stílusú nőszemély valami elképesztően tehetségtelenül húzta le az árukat. Akkor már láttam, hogy nem fogom elérni a vonatot, de ahelyett, hogy odavágtam volna a kosarat és távoztam volna inkább üres kézzel, szépen belenyugodtam, sebaj, megyek a következővel, addig betérek még máshová is,elvégre nincs olyan sürgető dolgom. 3-as szabály: ha eléred a vonatot,szállj fel rá, ne vásárolgass.
Félóra késéssel a tervezetthez képest -és egy órával a lehetségeshez képest - el is is indult a vonat, rendben haladtunk egészen Dunakesziig. Ott is bezárta az ajtókat és megmozdult, de azonnal döccenve megállt. Pár perc múlva bemondták,hogy BIZONYTALAN IDEIG nem indulunk. Ez a kedvencem, mondani sem kell. Annyira friss volt a dolog, hogy a neten még semmi sem volt róla,de a vonaton bemondták, hogy hatósági intézkedés van folyamatban, emiatt nem tudunk tovább menni, megnyugtattak, hogy egyhamar nem is fogunk elindulni. A kalauz hölgytől annyit még hallottam, hogy autó volt a sínen valahol. Azonnal telefonáltam haza -mert közben magához tért ám a telefonom, visszaállt olyan 45 %-ra. Mindhiába, mert az én drága férjem nem tudott értem jönni, ugyanis alkoholt fogyasztott a vacsorához. Andris meg ,még nem volt itthon. Sebaj, javasoltam, hogy kimegyek gyalog a főútra és megpróbálok elérni egy buszt. Ő láthatóan nem vette komolyan a dolgot, mert olyanokat kérdezett, hogy nem lehet-e, hogy mégis el fog indulni a vonat... Aztán kisvártatva felhívott és közölte, hogy 19:11-kor jön egy busz azzal eljöhetek, és nagylelkűen felajánlotta, hogy az Autópihenőig kijön értem.Annak ugyan semmi értelme a világon, mert a vasútállomáson állt a bicikli, 600 méterre a buszmegállótól.
Már 7-kor odaértem a Polgármesteri hivatalnál lévő megállóhoz és itt jött a következő rossz döntésem, azaz a 4., mégpedig, hogy a Városháza mögötti kis téren lévő kivilágított nagy DUNAKESZI feliratot lefényképeztem és ezzel végképp és teljesen kicsináltam a telefont, megint 1 % és azonnali kikapcsolás. 4-es szabály: légy már észnél, az ég szerelmére! Hamarosan az is kiderült, hogy egyáltalán semmiféle busz nem fog jönni 19:11-kor, legfeljebb 19:41-kor. Ha minden jól megy. Az emberek meg egyre csak jöttek a vonattól, szép lassan azok is elszánták magukat, akik eleinte még nyafogtak, hogy a busz messze vaaaan... idővel ők is rájöttek,hogy még az a kis gyaloglás is jobb, mint a kilátástalan várakozás. Úgyhogy csak gyűltünk, egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy mindenki felférjen. Voltak ügyeskedők, akik előretolakodtak,lassan már jó pár méterrel a megálló előtt volt a tömeg eleje,na persze azok,akik utólag jöttek.
De sebaj, mert mikor jött a busz,úgyis a normális helyén állt meg, úgyhogy az igazság mégiscsak győzedelmeskedett. Aki azt hitte, hogy most már minden nagyon tutira oké, az nem kicsit tévedett. Elkezdtek az emberek felözönleni, egy férfi már bent is volt a kocsi közepében, a vezető meg ordított utána, hogy mit képzel,és vegyen jegyet. Az meg sértődötten visszaszólt, hogy nem jár a vonat,és hogy a kalauz azt mondta, a buszon elfogadják a vonatbérletet. A sofőr viszont közölte, neki nem szólt senki és nem érdekli, addig nem indul, amíg mindenki nem vett jegyet. Én mondjuk nagyjából így is gondoltam, fel se merült a fejemben, hogy nem kell fizetni, noha mindkét álláspontnak van igazsága. Nekem relative szerencsém volt, mert találtam egy helyet és le is tudtam ülni a jó háromnegyed órás ácsorgás után, ugyanis minimum 10 percig, de inkább negyedóráig tartott, mire mindenki felszállt, megvette a jegyet, betömörült, aztán újratervezték a teret, kiderült, hogy még mindig lehet szorosabban állni . És utána is rohadt lassan mentünk és minden bokornál megálltunk, úgyhogy 19:55 helyett 20:27-kor szálltam le a buszról. Ahelyett, hogy szépen a próba után felszálltam volna a 17:15-ös vonatra, amiről 17:46-kor szállhattam volna le. Elég durva, mi? Ami azt illeti, az ötödik hiba voltaképpen a nulladik, rosszul mentem férjhez. Mert ha ez nem így lenne, akkor életemnek -egy másik, készségesebb és törődőbb -párja megmentett volna a szorongatott helyzetemből.
Tehát: telefon, powerbank, Duna-nézés, vásárlás, rosszul férjhez menés, újra telefonlemerítés... ááá, basszus. Tönkretették az estémet. Most meg várom Anitát, aki táncházba ment a Fonóba és annak ellenére, hogy megbeszélés szerint 10-ig maradt volna a barátnője családjával, 11 után telefonált, hogy indulnak. Ez egy ilyen nap. Itthon a kutyának nem hiányoztam, fel se tűnt nekik, hogy minden emberi számítás szerint már itthon kéne lennem, a mosogatóban toronyban állt a koszos edény, szóval asszem, elegem van. Na de nem csodálkozom, ennyi rossz döntésnek nem is lehet jobb vége.
