És majdnem aránylag eseménytelen lett, de aztán...de ezt majd a megfelelő helyen.
Bevallom,hogy nem szeretek ilyen másfél napos utakra bepakolni, mert vannak dolgok,amiket ugyanúgy el kell tenni,mint ha három hétre utazunk,de például nincs értelme egy váltásnál több ruhát vinni. És mi van,ha másnap nincs kedvem azt felvenni,amit vittem? Nem olyan a lelkivilágom? Na meg az ember ilyenkor még pénzt se vált, mert úgyse lesz idő elmenni vásárolni, meg nincs is értelme,mert lehet annyit vinni,ami elég. Beregszászra például elcipeltem egy dobozos sört, be is tettem a szállodai szoba hűtőjébe, aztán ott volt a fogadás és szépen haza is hoztam. Most nem vittem, mert szó volt fogadásról, ami aztán nem is volt, de hiába is vittem volna, mert nem volt a szobában hűtő. Melegen meg csak nem iszom meg, annyira elkeseredett még sose voltam.
Akkor az elejéről kezdve: vonattal és metróval mentem be, a kicsi csomagom nem volt nehéz és ilyenkor reggel autóval bejutni elég kockázatos vállalkozás, állítólag jövő hétfőn átadják az M2-es kétsávosított szakaszát, de momentán komoly dugók vannak minden Budapest felé vezető útvonalon. Sokkal korábban odaértem, mint ahogy a buszok kiállását ígérték, mégis ott állt már egy emeletes busz. Úgyhogy folytatva az utóbbi idők hagyományait, elsőként szálltam fel, elfoglalva egy előkelő, földszinti helyet. Ehhez tartozik magyarázatképpen, hogy turnézós időszakunkban, Grabowski-féle haknikban, szintén gyakran mentünk emeletes busszal, amikor is az alsó szinten a vezetőség és a szólisták foglaltak helyet, illetve operai utakon az...khmmm...idősebb hölgyek. ellentmondást nem tűrően, mert az nekik járt. Sőt, mindkét busz meglehetősen szellős volt, úgyhogy egyedül ültem, már másodszor. Juppi! Útközben hallottam, hogy Balogh Mari rossz értékeléseket talált a szállodáról, ahová mentünk, de ezzel úgy voltam, hogy egy éjszaka, az csak nem olyan tragikus.
Somogyi Zoli összeírta az azonosító okmányok adatait, hogy meggyorsítsa a bejelentkezésünket, de sajnos hiába fáradt, mert ahogy írták többen a neten, a recepcós hölgy bizony unfriendly volt. Mondhatni, hajthatatlan, mindenféle kompromisszumra elutasító, nem adott haladékot, azonnal be kellett írni a születési dátumokat is. Azért feljutottunk a szobába, ami egyébként szép volt, első blikkre. Elég tágas, szép, különálló ágyak, helyes kis lapos tévé, a fürdőszoba is szép, tágas. Aztán az ember megnézi közelebbről, kiderül, hogy a minibár szekrénykéje üres, nincs benne hűtő, a klímát bekapcsolva hangosan zúg,mint egy traktor, de nem hűt, az ablak olyan mocskos, hogy ki se látni rajta, a tévében összesen három csatorna fogható, a zuhany csaptelep jó rozsdás.
Na jó, beismerem, ezek nem olyan tragikus dolgok, volt már rosszabb is, voltaképpen egész kellemes volt a hely. Kint voltunk a város szélén, amolyan ipari negyedben, bevásárló komplexumok mellett, de ennek sem volt jelentősége, épp csak jöttünk-mentünk. Sikerült a lejáró próbát lealkudni egy órával, úgyhogy csak fél hatkor kellett indulni. Rosszul érintett minket, hogy a buszban fülledt meleg volt és ez sajnos nem változott útközben, sőt, kiderült, hogy elromlott a klíma. Úgy látszik, ez egy ilyen nap volt, a légkondik gyászos leszereplésének boldogtalan napja, a harminc fokban. Kellemetlen út volt, nem is rövid a sűrű forgalomban, azt mindenesetre megállapítottuk, hogy ez így nem jó, a hazavezető 5-6 órás utat így nem lehet megtenni.
Zágráb nem szép. Egy aránylag kicsi történelmi belvárostól eltekintve modern épületek, túl magas házak alkotják leginkább.Legalábbis amennyit láttam belőle. Egyszer már nem ártana kicsit alaposabban is körülnézni,hátha megtalálom a szép részeket, de mindig ilyen rohanvást érkezünk és távozunk. A színház és a környezetében található, leginkább klasszicistának tűnő épületek sem voltak igazán jó állapotban, kicsit leharcoltnak tűntek. A sok zöld, virág viszont tetszett. Végre egyszer amúgy igazi színházi öltözőben öltöztünk, rendes tükörben sminkelhettünk, mindenkinek volt megvilágítható tükre, bizony! A színpad is körülbelül megfelelt a megszokottnak, kis kellemetlenség volt, hogy egyik oldalról a másikra csak egy emelettel lejjebb lehetett átmenni, mert a vetítés a vetítővászon mögött történt. Rövid megbeszélés és a neuralgikus sor-vonulások lejárása után már készülődhettünk is az előadásra.
Eléggé tartottam a jelmez felvételétől, de szerencsére simán rámjött, sőt, volt már szűkebb is, ki hitte volna? Valami az időben lehetett, mert mindenkire rátelepedett a fáradtság, a színpadon az embert még csak-csak vitte a lendület, de a köztes időkben én személy szerint holtan hevertem, vonszoltam magam, próbáltam nyitva tartani a szememet,és ezzel mások is így voltak. Az első felvonás után a közönségnek tartottak egy kis fogadást, viszont ez azzal járt, hogy kicsit hosszabb lett a szünet, a második felvonástól pedig jóval szellősebb a nézőtér. Mert a pezsgőre jött horvát vendégek simán megléptek. Kár, mert az énekesek igencsak kitettek magukért, színvonalas kis előadás volt ez, és a végén az ottmaradt nézők tapsoltak is erősen, jó sokáig. Mi meg, szédelegve kissé, visszabuszoztunk a szállodába és elég hamar el is aludtunk, voltak ugyan, akik nagyon vígan voltak még, Mariska kacagását hallottam, de engem az ilyesmi nem tud megzavarni, ha álmos vagyok.
A reggeli... hát, nem volt valami acélos. Valami porból készült rántotta, sápadt virsli, kétféle felvágott, egyféle sajt, egyféle -fehér -kenyér, kőolaj ízű margarin - szóval nem éppen a kulináris élvezkedésre volt kialakítva a menü. Azért valamit lehetett enni, szóval funkcionálisan elment. Aztán némi balsejtelemtől gyötörve korán leindultunk, tudván, hogy a busszal gondol vannak, illetve abban a hitben, hogy új buszt kapunk, amiiben aztán helyet kell szerezni Mikor leértünk, kiderült, hogy ennél rosszabb a helyzet. az a hír várt, hogy NEM jön új busz, a helyüket elvesztőket el kell osztani a többi busz között, a másik énekkarit feltölteni, mert jó páran egyedül ültek, és a többibe, amik viszont később indulnak. Természetesen, akik a hibátlan járműben ültek, még nem voltak sehol, hiszen ők abban a boldog tudatban voltak, hogy csak beülnek az eredeti helyükre. Ezért mi viszont nem tudtuk, hová tudnánk elhelyezkedni. Volt egy rövid életű, harcias álláspont, miszerint tabula rasaval kell indulni, aki itt van, az elfoglalja magának a tetszőleges helyet, de ezt elég hamar letörték. Magam részéről kész voltam megharcolni egy üres helyért, de végül nem volt rá szükség. Megjelent ugyanis a mi emeletes, rossz klímájú buszunk és felajánlották, hogy aki akar és bevállalja, az mehet azzal. Így végül békésen és botrány nélkül megoldódott a dolog, mindig vannak ugyanis, akik fáznak, ha megy a hűtés, ők most boldogan áthurcolkodtak, szóval, minden jó, ha jó a vége, mindenki a saját helyével elégedetten indulhatott.
Megcsodálhattam a Kőröshegyi völgyhídról Tihanyt, sajgott is a szívem, de még ősszel biztos elmegyek, csak legyen októberben is jó idő. Nyári meleg és napsütés, kár hogy nekem fájt kicsit a fejem, de végül aránylag jól, dugómentesen megérkeztünk. A vonaton szenvedtem még kicsit a nagy tömegben, ez volt az ára, hogy kb negyedóra alatt odaértem az Erkelből és elértem egy korábbi járatot, de aztán kisvártatva elnyúlhattam, megihattam a jutalom-sörömet.
Legközelebb pedig nem ilyen jövős-menős,hanem hosszabb, egyhetes útra megyünk, nagyon várom! A kétnapos tartózkodásokba csak belefér majd egy kis városnézés, főleg Prágára készülök nagyon, ott még sose jártam.Addig már csak egy Carmina főpróba-hét és premier és két vidéki Turandot van.
Tehát, viszlát a V4 turnén! (Hacsak nem lesz valami érdekesség a közbeeső időben.)
