Elkezdődött hát az új évad, ez a különleges évad,amikor sok-sok vidéki és relatíve sok külföldi előadás vár ránk.  Már két hete elkezdtünk dolgozni,mert egyszerre sok darabot kell elővenni, megtanulni. Első feladatnak itt volt ez a Bánk bán,aminek a speciális voltáról majd írok még alább. Aztán hamarosan jön a Carmina burana szcenizált változata, a Székely fonó és a Jenufa a V4 turnén, a Turandot tájolások,és egy Hunyadi Zágrábban, már ami engem illet. Ezen kívül a fiúk már tanulják a Nyugat lányát és a New Yorkba menők a Sábát.

   A Bánk bán már eleve nem ígérkezett egyszerű ügynek, mivel az Ős-Bánk verzió egy meglehetősen egyedien összeollózott és -fércelt változatát adtuk elő.  Aminek ugye főleg szövegben vannak jelentős eltérései, de zeneileg is vannak benne meghökkentő dolgok. És mivel nem vihettünk kottát,főleg azok,akik sosem énekelték az ősváltozatot,vadul próbálták memorizálni a szöveget, ami nem igazán adja magát.  Az ilyen csodálatos sorok,mint " Szép örömkönny ragyogása / Kék szemén piros leánynak / Szép a harmat csillogása/ szűz kelyhén tavaszvirágnak" Talán ebből a rövid részletből is kiviláglik, hogy a nyelvezet nem könnyítette meg a dolgukat. Ráadásul már februárban megtapasztaltuk az Ukrajnába való átkelés nehézkességét. Az utazási tájékoztatóban is ott szerepelt a figyelmeztetés feketén-fehéren, hogy a határátlépés két órát is igénybe vehet.

  Az indulás időpontjának első körben 9:30-at adtak meg. Aztán ez módosult 9 órára, mert akik előrementek a terepet előkészíteni, baljós jelentést tettek. Ennek ellenére csütörtök délutánra a 10 órás indulás jelent meg a honlapunkon,  végül pénteken az a végső megjegyzés,hogy lehetőleg igyekezzünk minél korábban megérkezni, hogy fél 10 után el tudjunk indulni,és ezzel kis kör után vissza is értünk az eredeti elképzeléshez. Én már fél 9 után nem sokkal ott is voltam, és az első busz is aránylag hamar megérkezett,talán még 9 körül,kisvártatva egy másik is.Odamentünk megkérdezni, kinek diszponálták őket, azt a választ kaptuk, hogy az elsőként érkezett a zenekaré,a második az énekkar egyik busza lesz. Be is pakoltam hát ebbe, de  aztán kiderült, hogy az elsőként érkezett busz is miénk.Felnéztem rá,és kis vacillálás után áthurcolkodtam, mert kényelmesebbnek tűntek az ülések és az egésznek kicsit tágasabb,kellemesebb feelingje volt.  Mikor már nem sokkal fél 10 előtt éppen gondoltam, hogy elfoglalom a helyem indulásra készen, akkor közölték velünk, hogy egy hátrébb álló buszba kell átköltöznünk, amibe addig zenekarosok pakoltak,de nekik a hangszerek miatt szűkösnek bizonyult. Tehát mindenki szépen kiszedte a csomagját innen is,onnan is, és keresztező mozgással megindultunk némiképp szitkozódva,mert mikor az ember már kiharcolt egy jó helyet magának, nagyon nyűgös dolog azt elveszíteni és újabb helyszerzésre indulni. Egy kis törtetéssel szerencsésen találtam hasonlóan jó pozíciót magamnak a buszcserében is, de nem valami jó ómen volt, hogy mire elindultunk, éppen a harmadik járműbe pakoltam be a cuccomat.

  Mindenesetre,mikor végre, mégiscsak 10 óra körül elindultunk,akkor eseménytelenül érkeztünk meg a határhoz, nem úgy mint tavaly,mikor Erdélybe mentünk. A határon konzuli segítséget kaptunk, amúgy más busz kifelé nem is ment rajtunk kívül,autó viszont sok. És láttuk a Magyarország felé vezető oldalon, hogy ott nincs is lehetőség elmenni a két sáv mellett, rengeteg autó álldogállt,láthatóan hosszú ideje. A szokásos rend szerint a magyar oldalon leszálltunk, egyesével megvizsgálták az útlevelünket,és a túloldalon visszaszálltunk a buszba,ahol összeszedték az útleveleket és a sofőr eltűnt vele a bürokrácia útvesztőjében. Különben nem volt vészes,nagyjából összesen egy óráig tartott a határátlépés.Beregszász már csak egy ugrás onnan, kisebb eltévedés után a szállodát is megtaláltuk és viszonylag zökkenőmentesen elfoglaltuk a szobáinkat. Sok idő nem volt,mert ottani idő szerint fél 6-kor -ha jól emlékszem- indulnunk kellett a helyszínre, beállópróbára és utána máris az előadásra.

  Itt volt a következő probléma, ez az "itthoni idő szerint" vagy "ottani idő szerint". Tökéletesen sikerült megzavarni engem is ezzel. Van egy óra eltérés a két ország időszámításában, na de könyörgöm, ha egyetlen napra mentünk,mi a fenének kellett bevonni ezt a történetbe? Kis idő elteltével már nem nagyon tudtam, hogy akkor most hány óra is van voltaképpen? Hogy itteni idő szerint vagy ottani idő szerint hánytól hányig lesz a reggeli és hánykor lesz indulás? Nagyon zavaros volt az egész,és még most is összerezzenek,ha valaki kiejti a száján az "időszámítás","időzóna" szavakat.

  A szobánk különben teljesen korrekt volt, bár kicsi, de nagyon tiszta és szép, egy gyors zuhanyra futotta az időből, a tévét is bekapcsoltam, de sajnálattal kellett megállapítanom, hogy egyetlen magyar csatorna sincs, ATV pláne nem.Nem mintha lett volna egyetlen percem is tévézni,de a tudat akkor is más lett volna... Ez a komplexum egy termálforrásra épült, több épületből áll, amiket érdekes megfogalmazással "korpusz"-nak hívnak,mi például az A-korpuszban laktunk.

  Elindultunk hát az arénához,ahol az előadást rendezték. Egy domboldal természetes lejtőjét kihasználva épült, a padok egymás fölött,a színpad egy fél-kupola szerű tető alatt,ahol késő délutánra jól megrekedt a meleg.De még mindig nem annyira,mint az öltözőnek felállított katonai(jellegű) sátrakban.Na ott meleg volt, ez nem is vitás. Mint a szaunában.Különben előzékenyen odakészítettek nekünk több göngyöleg ásványvizet. Mivel a zenekar még nem érkezett meg,tartottunk egy kis a capella hangbeállást,mint kiderült,úgy remekül szólt a kórus, a színpad-tető szerkezeténél fogva kifelé dobja a hangot. Aztán már zenekarral együtt a harmadik felvonást nagyjából elpróbáltuk, és egy kicsit bonyodalmas,látványosnak szánt bevonulást is le kellett járnunk, hogy valami látvány is legyen: a Nabuccóból származó, komplikált bekapcsolhatóságú gyertyákkal a kezünkben keresztbe-kasul sétáltunk a színpad előtt, hogy a lehetőleg hosszabb úton jussunk a helyünkre.Kár,hogy a telefonomat a szállodában hagytam töltőn, mert a lépésszámlálóm örült volna.

  Már a próba alatt érkeztek néhányan a nézőtérre, alighanem VIP vendégek, de mire elindultunk felöltözni, már sokan álltak a bejáratnál,várva, hogy beengedjék őket. Mikor kezdéshez hívtak minket, első mozzanatként a  Himnuszt elénekelni a nézőtér két oldalán, már látszott, hogy megtelik  az aréna. Rengetegen voltak,csak jöttek folyamatosan. Már a Kárpát-Haza túrán megtapasztaltuk,milyen érzés egy ilyen határon túli magyarokból álló tömeggel énekelni a himnuszt, mondhatom, megrendítő.

  És akkor ejtek néhány szót erről a Bánk bán változatról, amit úgy hirdettek, hogy nem mindennapi. Hát ez szóról szóra igaz. Cseppet sem volt mindennapi. Néha még mi sem tudtuk, mi történik. Alapvető probléma az volt, hogy a helyi erők azt kérték,két részből álljon az előadás, nagyjából egyórás felvonásokkal. Így elhangzottak olyan kevésbé ismert részek,mint a Melinda-Ottó duett hosszú, bonyodalmas változata, ami Ottóval elég gonoszul kibabrál, magasabb fekvésbe kényszerítve őt annál,mint ahogy a tenorok általában énekelni szeretnek. Aztán a Bánk-Petúr kettős helyett a Bánk-Biberach kettős,ami az előzőnek egy szintén hosszabb és szintén bonyodalmasabb változata. Kimaradt viszont a csárdás,sok értelme nem lett volna így, hogy senki sem táncolja el.  A második részben eleinte minden nagyjából úgy ment, mint szokott,de Melinda egyszer csak ott volt,mindenféle cécó nélkül és már énekelte is, hogy "Ölj meg engemet,Bánk", pedig nem is tudtuk, miért kellene őt megölni? Nem nagyon derült ki,hogy mi történt vele, még szerencse, hogy mi ismerjük azokat a most kihúzott mondatokat,amikben Biberach kárörvendően értesíti Bánkot,hogy a feleségét a királyné öccse csellel elcsábította. Nem árt ezt tudni,mert különben nem sok értelme lesz kicsit később Bánk bán Gertrudis iránti ingerültségének.  Az is lényeges,hogy míg mi koncertruhában voltunk, a szólisták jelmezben,és igyekeztek is ábrázolni a szituációkban egymáshoz való viszonyaikat. De például mégsem lehetett a királyné leszúrását valóban eljátszani,ezért az a kicsit komikus módja volt,hogy Bánk kikergette Gertudist, aki elmenekült előle, majd kisvártatva Bánk visszajött és jelentette,hogy vége, volt, nincs. Kicsit kuncogtam magamban, mert ez így azért, valljuk be, vicces. Belátom, hogy nincs jó megoldás,de akkor is, vicces. 

  Aztán elénekeltük az imát és már ott is volt a király.Őszintén szólva, ezt nem értettem soha, szerintem ez komoly dramaturgiai baki, és nagyon is igazuk volt azoknak, akik ezt az áriát áttették a ravatal-képbe. Mert hogyhogy rögvest azután,hogy a bajkeverő nejét eléri a némiképp megérdemelt végzet,hirtelen itt terem a csatázásból a férj? Ha egy kicsit, mondjuk fél csatányival előbb jön, megúszhatták volna az egész királyné-gyilkosságot, nem? Ráadásul ennek az áriának van egy strettája is, ami szövegében rendben van, zeneileg kicsit túl pattogósnak találom egy gyászoló férjhez képest. Na és ez után az ária után a király délcegen kihúzva magát,ott állt a színpad elején, csakhogy közben elkezdődött a Tisza-parti jelenet előjátéka. Melinda várt egy kicsit, hátha tiszta lesz a levegő, de mégse akarta lekésni a saját őrülési jelenetét, hát besasszézott szépen a pózába merevedett király mögött, aki ettől észbe kapva, kicsit kínosan kicsörtetett.  Ezen már egy kicsit komolyabb  vidámság-rohamot kaptam, de végül elég hamar el tudtam fojtani a könnyezve vihogást, és legalább felébredtem, mert a korai kelés és a viszontagságos utazás meghozta hatását, néha majdnem lecsukódott a szemem az ücsörgés alatt. Az őrülési jelenet is furcsa volt, egymás után az arioso részek,összekötő recitativok nélkül,Tiborc nélkül...  de végül VALAMI csak történt Melindával, egy szép, tartott magas c után,mert nemsokára azt állították róla, hogy vízbe ölte magát. 

   Ez az utolsó jelenet már végképp torzó volt, Bánk bán egyszer csak ott volt és mindjárt azzal indított, hogy mindenki tudja bűnös tetteit. Így elég hamar sikerült rövidre zárni a darab végét, a közönségnek tetszett,mondjuk, az énekesek ki is tettek magukért, ez tény. A hosszas taps,standing ovation, virágkosár átadás után még elénekeltük a Szózatot, mi szopránok egyetértettünk abban,hogy végre valami normális fekvésben volt az este folyamán, az altok ezzel mélységesen nem értettek egyet.

 Gyors átöltözés után -amit az tett kicsit izgalmasabbá,hogy a sátor sarkain nyilván a fény beeresztésére szolgáló,átlátszó kis ablakocskák vannak,tehát,aki rossz helyen öltözött, azt az egész,távozó nézőközönség megcsodálhatta bugyiban - beszálltunk a buszainkba, hogy a társulat tiszteletére rendezett fogadásra menjünk.  Mint kiderült, ez nem volt olyan egyszerű, több busz is ide-oda tolatott,  mi reménykedtünk,hogy előbb-utóbb kijutunk a parkolóból. Főleg azok nyafogtak, akik nem is akartak a fogadásra jönni,csakhogy nem volt választási lehetőségük,mert a buszok oda mentek, a Páva hotelbe.  Az asztalokon volt ennivaló bőven,mindenféle hideg finomság, saláták, halas tekercsek, fasírt,rántott dolgok sajttal,ahogy Joey mondaná, pálinka,pezsgő és gyümölcslé. Aránylag hamar jóllaktam, még mielőtt kiderült volna,hogy ezek az előételek voltak, egyszer csak kihoztak ugyanis valami pörköltfél ételeket tartalmazó tálakat, krumplipürével és tarhonyával. Kiváncsi voltam ugyan, hogy lesz-e desszert is, de mégis úgy döntöttem, hogy nem várom meg, hanem az első lehetőséggel elhagyom a helyszínt. Így is vagy fél 2 volt,mire ágyba kerültem. Ja, érdekességképpen még megemlítem,hogy a jelek szerint két rendezvény is volt egyszerre a teremben, egy kisebb asztalnál valami születésnapi ünnepség, egy emberke hangosan énekelt egy mikrofonba erről az ott egybegyűlteknek, amit mi kicsit döbbenten hallgattunk. Aztán viszont ők voltak kénytelenek végighallgatni a hozzánk intézett beszédeket. 

  Nem mondhatnám,hogy kipihenten ébredtem reggel,nyolckor nagy nehezen azért felkeltünk,elfogyasztottuk a nem túl emlékezetes reggelit,aztán elindultunk. Már eleve nem kezdődött valami jól, mert az egyik másik csapat szállodájánál 10 perc helyett félórát kellett várnunk,míg végre elindultunk a határ felé. A konzulátusi fekete Merci ment előttünk,és még jó, hogy így volt, mert így, nyilván előzetes megbeszélés alapján beelőztük az egész hosszú, átkelésre várakozó sort, mégpedig úgy, hogy a szembejövő sávban haladtunk. De aztán pechünk volt, mert valamiért a mi buszunk kapta legnehezebben vissza az ellenőrzésre átadott útleveleket. A feszültséget az gerjesztette a társaság egy részében, hogy nem volt a határon használható wc. Pontosan, az volt kiírva az ajtókra, hogy hétvégén és éjszaka zárva vannak a kis helységek. Alighanem ez másoknak is problémát okozhat,mert az épület mögött elég sok erre utaló nyom volt található, mesélték a kollégák, akik szintén ezt a területet vették igénybe,szükség törvényt bont címszóval. Azt ígérték nekünk,hogy a magyar oldalon majd lesz lehetőség a kis-és nagy ügyek intézésére.  Csak vártunk,és nem értettük,miért, hiszen a magyar oldalon általában csak le kellett szállni a buszról, a kis fülkében ülő határőrnek átadni szkennelésre az útlevelet és már kész is. A sofőr végül azzal a hírrel szolgált, hogy mindenkinek,minden csomagjával, igen,a csomagtartóban lévővel is,le kell szállni és bemenni vámvizsgálatra.  Mikor kezdtünk szedelőzködni,sietve hozzátette, hogy majd úgy félóra múlva. Hát ettől kis hiján kitört a lázadás,mint a Bountyn, ki ezt, ki azt hibáztatott, felemlegették, hogy hogy volt régen,hogy hogy volt tavasszal, és egyáltalán,volt, aki fogadkozott, hogy soha többé nem teszi be ide a lábát, és a többi, indulatos szavak hangzottak el, ahogy lenni szokott.  Végül aztán eljutottunk odáig, hogy valóban átestünk az útlevél- és csomagvizsgálaton,amúgy nem volt valami nagy dolog,megkérdezték, van-e valakinek bejelentenivalója, belekotortak egy-két kézipoggyászba. Amúgy az előzetes ígérettel szemben mosdó itt se volt nyitva, úgyhogy az ingerültség az érintettek részéről már  inkább kétségbeesésbe csapott át. 

  Végül abban egyeztünk meg, hogy az első normális,mosdóval rendelkező benzinkútnál megállunk, attól függetlenül, hogy lehet-e hot dogot kapni,és kész, utána már csak Pesten,végállomás. Így is lett. Különben a határátlépés kb két óráig tartott,ahogy a tájékoztatóban jelezték is,ahogy az is benne volt, hogy nem garantálják, hogy lesz a határon mosdó.Úgyhogy a nagy felháborodás formailag nem volt indokolt.  Bár, bevallom,én is baromira szenvedtem a várakozástól,főleg, hogy reggelinél még egy normális kávét se tudtam inni és nagyon keveset aludtam,emiatt a fejem is hasogatott. 

   Így zajlott tehát az idei első kiruccanásunk. Lesz még bőven,úgyhogy hamarosan jelentkezem a zágrábi különkiadással. Attól cseppet sem tartok, hogy nem lesz miről írnom.